A környezetünkben élőkkel kialakított kapcsolataink bonyolult kölcsönhatásokon keresztül befolyásolják, hogy mennyire látjuk értelmét a saját életünknek, mennyire látjuk hasznosnak és értékesnek önmagunkat, tevékenységeinket, és azt is, hogy mennyire látjuk örömtelinek, érdekesnek a világot. A depresszióban az önértékelés drámai visszaesése tapasztalható, melynek súlyos, akár életveszélyes következménye is lehet. A depresszió jeleit vegyük komolyan! Hogyan találjuk meg a kivezető utat?

A depresszió népbetegség. Ez az állítás gyakran hallható és azt a baljóslatú képet vetíti elénk, hogy az emberek inkább szomorúak, elégedetlenek. Ez a megállapítás általános értelemben rendelkezik igazságtartalommal, azonban ahhoz, hogy lélektani értelemben kijelenthessük valakiről, hogy depresszióban szenved, ennél több kell. Mindannyian szoktunk rossz hangulattal, levertséggel küzdeni, olykor a legkedvesebb dolgok sem tudnak felvidítani, ugyanakkor ez az állapot múlandó és nem, vagy csak kevésbé befolyásolja a mindennapokat. Amikor a rossz hangulat elkezdi eluralni az életet, akkor használhatjuk igazán a depresszió kifejezést.

A depresszió kialakulása, kiváltó tényezők

Korunk legjobban követhető felosztása szerint megkülönböztethetünk depressziós állapotot egyfelől súlyosság szerint, azaz beszélhetünk enyhe, közepes és súlyos depresszióról. Másik osztályozási faktor a betegség lefolyása, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy megjelenhet rövidebb-hosszabb szakaszokban (fázikusan), vagy folyamatosan (krónikusan). A harmadik osztályozási szemponthoz a kialakulás formáját vették alapul. A depresszió kialakulásában komplex tényezők vesznek részt. Egyrészt lényeges szerepük van a biológiai és genetikai tényezőknek, valamint a társas kapcsolatokban minket ért hatásoknak (stresszoroknak). A biológiai okokra visszavezethető, és a pszichés okokkal magyarázható depresszió nem különíthető el egymástól mértani pontossággal, gyakran átfedik egymást. Arra is vonatkoznak bizonyítékok, hogy a korai kisgyermekkorban elszenvedett abúzus, vagy elhanyagolás, szeparáció, olyan neurobiológiai érzékenységet alakít ki, amely hajlamossá teszi az egyént arra, hogy felnőttkori stresszhatásokra depresszióval reagáljon. Klinikai tapasztalatok szerint az arra hajlamos személynél az a stresszor indít el depressziót, amelynek tartalma jelentésben összefügg az egyén énképével ill. önmeghatározása szempontjából fontos területtel, vagyis mindazzal, ami az önértékelését érinti.

Érdemes áttekinteni, hogy milyen tünetek jellemzik a különböző depressziós állapotokat.

A depresszió tünetei

A klasszikus értelemben vett depresszió (major depresszió) legfőbb tünetei közé tartozik a nyomott hangulat, az örömre való képesség elvesztése, ami mellett megjelenik energiahiány, az aktivitás és produktivitás csökkenése. A gondolkodás lelassul, nem megy olyan gyorsan, mint korábban. Az étkezésre is kihat, az étvágy csökken, aminek következménye súlyvesztés. A libidó csökkenése is megfigyelhető, a szexuális étvágy akár teljesen meg is szűnhet. Kihat az alvási szokásokra, legtöbbször álmatlanság (insomnia) gyötri a beteget. Nem ritka jelenség az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok megjelenése. Ezek mellett gyakran megfigyelhetők külső jegyek, amelyek mindenképp figyelmeztető jelek. A hosszabb ideje fennálló depresszió következményeként megjelenik a homlokon egy jellegzetes „omega” alakú ránc, amit depressziós omegának hívnak. Ugyancsak az arcon figyelhető meg a felső szemhéj belső harmadában egy szög alakú ránc (Veraguth-redő), ami fontos jelzése lehet a depressziós állapotnak. A gondolkodás módjában is komoly változás áll be, amelyet a Beck-féle kognitív triád ír le jól áttekinthetően. Eszerint a depressziós embert negatív én-kép jellemzi (kishitű, nem bízik magában, csak a rossz dolgokat hangsúlyozza személyével kapcsolatban), tapasztalatait negatívan értelmezi (egyfajta sötét szemüvegen át látja a világot, mindenben csak a rosszat veszi észre), valamint a jövőképe negatív (kilátástalannak tartja jövőjét, el sem tudja képzelni, hogy később jobb legyen neki).

 

A depresszió típusai

• Atípusos depresszió

A fenti felsorolás képviseli a jellegzetes depressziós tünetképet, azonban egyes esetekben nem a tipikus tünetek kerülnek előtérbe, ilyenkor beszélünk atípusos depresszióról. Ebben az esetben az étvágy növekedése és fokozott súlygyarapodás jellemző, illetve túlzott aluszékonyság, bágyadtság. A napi időtöltés nagy hányadát teszi ki az alvás és evés.

• Disztímia

Megfigyelhető olyan állapot, amikor a betegség nem olyan intenzív, a tünetek enyhébbek, de múlni nem akarnak, és évekig jelen vannak. Ilyenkor beszélünk disztímiáról. Ebben az esetben is az étkezési és alvási szokások változása, fáradtság, energiahiány, valamint az alacsony önértékelés a legjellemzőbb tünet.

• Gyermek és serdülőkori depresszió

Fontos kiemelni, hogy vannak életszakaszokhoz köthető depressziós képek, mint például a gyermek és serdülőkori depresszió, ami rossz iskolai teljesítmény, nehézkes alkalmazkodás, irritáltság formáját öltheti, és sokszor öngyilkossági kísérlet hívja fel rá a figyelmet.

• Szülés utáni depresszió

Az úgynevezett szülés utáni (posztpartum/laktációs) depresszió is gyakori állapot és főleg azoknál jelenhet meg, akik már a terhesség alatt is küzdöttek hangulatingadozással. A szülés utáni kimerültség időszakában a kiürültség-érzés gyakori („nem tud örülni gyermekének”), amit „postpartum blues-nak” is szoktak hívni, azonban súlyos esetekben ez az állapot elhúzódhat, és súlyosabb állapottá fokozódhat (indulatok és agresszív gondolatok a csecsemő irányába). Ez közbeavatkozást tehet szükségessé. Ez az állapot nem összekeverendő a „baby blues” jelenségével, ami pár óráig vagy napig tartó letörtség, szomorúság, enyhe kiüresedettség állapot a szülést követően. A postpartum blues súlyosabb állapot.

• Premenstruációs diszfória

Ugyancsak nőkre jellemző a premenstruális diszfória, ami érzelmi labilitással, az érdeklődés beszűkülésével és az aktivitás csökkenésével járó ideiglenes állapot. Ilyenkor megváltoznak az étkezési szokások, fejfájás és más egyéb testi panaszok jelennek meg. Óvatos becslések 2-10 százalék közé teszik a jelenség gyakoriságát.

• Életközépi válságoz kapcsolódó, valamint időskori depresszió

Az életközépi válság időszakában is gyakran fejlődik ki depressziós állapot (involúciós depresszió), ami inkább testi tünetek köré szerveződik, a saját állapotra való érzékenység hangsúlyozódik. Az élet dele sokszor egyben a számvetés ideje: mit tettünk helyesen, esetleg mit mulasztottunk el – fokozott szorongásra adhat okot. Nem szabad megfeledkezni az időskori depresszióról, ami az életzárás válsága mellett gyakran testi okok miatt is kialakul és sokszor tünetszerű, de nem valós elbutulást mutat.

 

Bipoláris, azaz mániás-depressziós zavarok

Az eddigiekben a figyelem középpontjában elsősorban a negatív hangulattal jellemezhető állapotok álltak. Azonban a depressziónak vannak átmenettel jellemezhető (fázikus) típusai is. Ilyenkor a hangulati élet és az aktivitás epizodikusan változik. A depresszív hangulatot szinte átmenet nélkül, vagy rövid átmeneti időszakot követően energianövekedés, hangulatemelkedés, jókedv, aktivitásfokozódás, csökkent alvásigény, fokozott önértékelés és beszédesség, azaz mániás időszak váltja fel. Ezt jelöljük a bipoláris zavarok névvel. A bipoláris zavarokat megkülönböztetjük annak függvényében, hogy a hangulat ingadozása, kilengése milyen mértékű.

 

Hogyan küzdjünk meg a depresszióval?

Kérdés marad azonban, hogy miként lehet felvenni a harcot ezzel a betegséggel. Két eltérő, de gyakran együttjáró megközelítés alkalmas a betegség gyógyítására. Egyfelől, biológiai oldalról a depresszió tüneteinek enyhítésére a gyógyszeres kezelés javallott. Súlyos depresszió, öngyilkossági gondolatok felmerülése esetén szükségszerű pszichiáterhez fordulni! Másfelől, pszichológiai oldalról a pszichoterápia jelenti a gyógyulás útját, ami a problémát kiváltó személyiségtényezők feltárásával és fejlesztésével igyekszik a depressziót oldani és biztosítani, hogy a személyiség védelmet nyerjen a későbbi visszaeséstől. Fontos cél az egészséges és realisztikus önértékelés helyreállítása, melyhez a negatív érzések átdolgozásán keresztül vezet az út. Ebben a folyamatban új életszemlélet, új célkitűzések megfogalmazása a cél, ahol az idealizált törekvések mérséklése avagy elengedése sokszor elkerülhetetlen. Továbbá nagy teret kapnak a gondolkodási stratégiákat előtérbe helyező (kognitív) terápiás módszerek, amelyek azzal az alapfelvetéssel dolgoznak, hogy a betegségek kialakulásában nagy szerepet kapnak a hiedelmeink és egyes gondolkodási tévutak, hibák. Ezeket feltérképezve lehetőség nyílik azok kijavítására irányított technikákkal. A pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés gyakran kombináltan előnyös.

 

Hogyan viszonyuljunk szeretteinkhez, barátainkhoz, ha a depresszió tüneteit tapasztaljuk náluk?

Nem könnyű együtt élni, avagy együtt dolgozni depresszióban szenvedő emberrel. Sokszor a pozitív dolgok emlegetése (pl. „Szedd össze magad!”, „Nagyszerű az élet!” vagy „Annyi mindenért érdemes élni!”), vagy a hasonló, felvidítást célzó mondataink visszafelé sülhetnek el. Az ilyen jó szándékú reakciókat a depressziós ember úgy élheti meg, hogy vele lehetetlen együtt érezni és ez még inkább növeli a meg nem értettség érzését, magányosságát és növelheti az öngyilkosság veszélyét. Nagyon fontos az együttérzés, valamint a depressziós személy szomorúságának, önvádjának avagy egyéb negatív érzéseinek komolyan vétele. Segítsük őt a tünetek felismerésében és abban, hogy pszichológus szakszerű segítségét mielőbbi igénybe vegye.

 

Zárszó

A depresszió a népesség nagy hányadát érintő betegség. Egyes felmérések szerint a populáció 15 százalékát jellemzi legalább egyszeri klinikai értelemben vett depressziós epizód, ami nők esetében 25 százalék is lehet. A betegség bárkit érinthet kortól, nemtől, és hivatástól függetlenül, gondoljunk csak Platónra, Abraham Lincolnra, József Attilára, vagy Cserháti Zsuzsára, akik mind a depresszió valamely formájában szenvedtek. Fontos, hogy ne keverjük össze a „depi” állapotot, vagy a természetes gyászt a depresszió súlyos betegségével. Ahogy Freud mondja: gyászban a világ üres, depresszióban az én üres.

 

Forrás:

Füredi, János (szerk) (1998) A pszichiátria magyar kézikönyve, Medicina Kiadó, Bp.

Gabbard, Glen O. (2008) A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve, Lélekben Otthon, Bp.

Németh, Attila (2006) Pszichiátria – másképp, Medicina Kiadó, Bp.

Tringer, László (2005) A pszichiátria tankönyve, Semmelweis Kiadó, Bp.

BNO-10 Zsebkönyv (2004) Animula Kiadó, Bp.